Sárdi Fülöp ruha- és textilvásárlási jegye

Sárdi Fülöp ruha- és textilvásárlási jegye

Ez egy ruha-, illetve textilvásárlási jegy, amit akkor kaptam, amikor a Carthage-on  dolgoztam. 
 
Miután leszereltem a Carthage hajóról, amin hosszabb időt szolgáltam, Marseille-ben maradtam. A hajót azért szerelték le, mert 1942 őszén már nem lehetett hajózni áruszállítás céljával Casablanca és Dakar irányába. Munkát kellett keresnem. Ebben segített az akkori kapitányom, Monsieur Durut, aki írt egy ajánlást nekem, sőt még egy hamis lakhatási papirost is kitöltött. Egyébként a lakásra nem volt gondom, mert Victor nevű barátom, akivel a Carthage-on ismerkedtem meg, segítségemre volt, és nála lakhattam. Ő nagyon gazdag ember volt, kuplerájai voltak Dakarban és Casablancában is. Szép villája volt. Amikor kiszálltunk egyszer Marseilles-ben a hajóról, Victor kérte tőlem, hogy egy fél kiló hasist vigyek le a hajóról. Én azt mondtam, hogy én ezt nem vállalom. Erre azt mondta, hogy gyere utánam. Fogta a hasist, betette a táskájába. A vámosok kérdezték, hogy van-e valami elvámolnivalója. Erre azt mondta, hogy hát igen, van nálam fél kiló elvámolnivaló hasis. Erre röhögtek a vámosok, és nem szóltak rá, nem motozták át. Szóval ilyen ügyei is voltak.
 
.  
Open this page