Rónai Mihály Andrásné édesapja

Apám, Léderer (később Gábor) Ignác 1895 körül, Párizsban.
 
Papa, Léderer Ignác Abaújkomlóson született 1868. április tizenharmadikán. Valószínűleg nagypapa őt is rabbinak szánta, mert a budapesti rabbiszemináriumban érettségizett. Később erről egyáltalán nem volt szó. Úgy végezte az összes iskolát, még a középiskolát is, hogy közben tanított, hogy fönntartsa magát. Azt tudom, hogy hónapos szobában -- akkor úgy hívták az albérletet -- lakott a barátjával, aki orvos lett. Az egyetem előtt még járt az Eötvös utcai felső kereskedelmibe. 1894-től a budapesti Királyi Tudományegyetem Bölcsészeti Karán tanult. 
 
Az 1890-es évek közepén ment Párizsba, és a Sorbonne-on összehasonlító nyelvészetet tanult, közben kint is tanított, és akkor kezdett írogatni. 1896-ban hazajött, és Budapesten bérelt lakást. Öt éven keresztül [1896--1901] szerkesztette a "Le Progres" című kétnyelvű, magyar--francia szépirodalmi lapot.