Rónai Mihály András

Rónai Mihály András

Rónai Mihály András [1913--1992] 1940 körül.
 
Pesten nem vették fel az egyetemre, s akkor a "Délmagyarország"-nál, Szegeden kezdett újságíróskodni tizenhét éves korában. Csinszka ismerte őt, írt Móra Ferencnek, így jutott be aztán a szegedi egyetem jogi karára. Csinszka abban az időben Márffy Ödön felesége volt, és Rónai Mihály baráti köréhez tartoztak. Innen volt az ismeretség. Azon túl Mityu rendezte sajtó alá Csinszka verseit 1931-ben, tizennyolc évesen. A dedikált példány meg is van, sőt hálából kapott egy Ady-kéziratot, ami itt lógott évtizedekig a falon. 
 
Csak egy évig kellett Szegeden laknia, mert a második évtől elég volt, ha a vizsgákra lejár. Attól kezdve a "Pesti Napló"-nál volt. A "Pesti Napló" munkatársaként volt egy időben parlamenti újságíró.
 
Franciául, olaszul és németül anyanyelvi szinten beszélt. Cikkeket is írt ezeken a nyelveken, irodalmi újságokba is. Újságíróként nagyon hamar kezdett külföldön dolgozni. Olaszországban nem hitték el, hogy ő nem olasz. És ugyanez Franciaországban. A hallása nagyon jó volt, így a kiejtése is. 1935 és 1937 között római tudósító volt. Aztán Olaszországból kiutasították, mert Mussoliniról nem szépen nyilatkozott. Ekkor a "Pesti Napló" elküldte Párizsba, 1938 és 1939 között itt élt, a "Népszava" cikkírója is volt egyben. Soha nem utazott írógép nélkül. Még a munkaszolgálatra is magával vitte.
 
Open this page