Kokó felesége

Ezen a képen Kokó felesége van, éppen az amerikai mogyorót töri össze, ami itt alapélelmiszernek számított. Szinte minden ételt ebből készítettek. Ez a kép Kokó falujában készült, én fényképeztem. Kokó volt a hajószakács. Nagy konyha volt, ő volt a séf. Nagyon  klassz kaját csinált abból, amit mi fogtunk. Én nagyon jóban lettem vele, és elmentem vele szabadságra pár napra a falujába. Szenegálban lakott. Vonattal mentünk Dakarból, körülbelül olyan 150 kilométerre. Abszolút törzsi körülmények között laktak ott.
 
Ez egy fantasztikus kirándulás volt. Olyan kunyhófélékben laktak, ágakból voltak rakva a házak. Létrákon kellett felmászni, és ott aludtunk. Rettentő furcsa ételeket ettek. Kenyér helyett amerikai mogyoróból gyúrták a masszát, és abból készítették a  kenyeret, ilyen lepényformájúra sütötték. Az itt lakó emberekről az maradt meg nekem, hogy életükben nem ültek széken, és nem ettek kenyeret. Három napot voltunk itt. Igazán törzsi emberek volt, gyűjtögettek, halásztak és vadásztak.  A többnejűség volt szokásban, Kokónak is több gyereke volt.
 

Photos from this interviewee