Adler L'udovít a mozgó hentesautón

A mozgó hentesüzlet tulajdonképpen egy autó volt, amellyel a Jednota hordta szét a húsféleségeket az olyan falukba, ahol nem volt hentesüzlet. A képen, melyet a Jednota fényképésze készített 1958-ban, a férjem látható a sofőrrel, akit Molnárnak hívtak.

A hétfőt kivéve mindennap a falukat járta. Hétfőn felvette a szeredi vágóhídon a húst, és keddtől kezdve egész végig, szombatig úton voltak. Bejárták az összes falut és majorokat, ahol nem voltak hentesek. Valahogy 24 vagy 25 falu lakosságának áruszükségletét látták el. 1958-tól egészen az 1968-ban bekövetkezett haláláig hordta a húst. Itt halt meg, ebben az autóban. Szívszélhűdést kapott. Éppen Búcsún [Búcsúháza] volt, ott mérte a húst. Én akkor nem mentem vele. Az idősebbik lányom úttörőtáborba készült, őt kellett kikísérni. Pénteki nap volt. Reggel 10 órakor kezdte mérni a húst. A pult mögött egyszer csak összeesett, és meg is halt. 48 éves volt. Nagyon erős volt, a testvérei és a lánytestvérei szintén kövérek voltak.